home‎ > ‎

Egyházi hírek, programok


Munkaszüneti nappá nyilvánították nagypénteket

Az Országgyűlés március 7-én, kedden munkaszüneti nappá nyilvánította nagypénteket, így idén április 14-től négynapos munkaszüneti ünneppé válik a húsvét.


A parlament 163 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett támogatta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, valamint Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere és Varga Mihály nemzetgazdasági tárcavezető erről szóló egyéni képviselői indítványát. Két független képviselő tartózkodott.

A Ház a munka törvénykönyve mellett további négy jogszabályban rögzítette az új munkaszüneti napot, amellyel Magyarországon tizenegy olyan munkaszüneti nap lett, amelyek hétköznapra esnek, illetve eshetnek: január 1-je, március 15-e, nagypéntek, húsvéthétfő, május 1-je, pünkösdhétfő, augusztus 20-a, október 23-a, november 1-je, december 25-e és 26-a. 

Ennek a napnak az üzenete, hogy áldozat nélkül nincs ünnep, halál nélkül nincs föltámadás, nagypéntek nélkül nincs húsvét – fogalmazott Balog Zoltán a javaslat általános vitájában, hozzátéve, hogy az Országgyűlés ezzel a lépéssel a rendszerváltoztatás elmúlt 25 évének egyik fontos adósságát törleszti.

Balog Zoltán tájékoztatása alapján a nagypéntek Európában 14 országban ünnep. A miniszter kitért arra is, hogy a munkaszüneti napok száma nem feltétlenül befolyásolja egy ország gazdasági teljesítményét. Példaként említette, hogy Németországban 17 munkaszüneti nap van, Bulgáriában 16, Szlovákiában 15, Horvátországban 14, Ausztriában, Csehországban, illetve Lengyelországban 13, Dániában, Franciaországban és Belgiumban 12. 

Orbán Viktor miniszterelnök 2016 októberében, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának emlékülésén jelentette be, hogy munkaszüneti nappá kívánják tenni nagypénteket.

Magyar Kurír

A gonosz öt módszere, hogy kísértésbe ejtsen a nagyböjtben

Több kísértést érzel, mint egyébként? Ez gyakran együtt jár a nagyböjttel. Theresa Aletheia Noble FSP nővér a kísértések felismerésében és elhárításában próbál segíteni.

„Ezt mondta erre az Úr a sátánnak: »Nos, a kezedbe adom mindenét, amije van; őrá azonban ne nyújtsd ki kezedet!” (Jób 1,12)

Nem tudom, mások hogy vannak ezzel, de én magam, amióta visszatértem az Egyházhoz, gyakran úgy érzem magam nagyböjtben, mint Jób. Mintha ilyenkor az Isten lecsatolná a pórázt az ördögről – a lelki életemben rendszeresen összekavarodik minden a nagyböjtök idején.

Jézus kísértést szenvedett a sivatagban. És a nagyböjt a sivatag ideje. A Katekizmus szerint: „A negyven napos böjti idő által az Egyház minden esztendőben egyesül Jézus misztériumával a pusztában” (KEK 540). Vagyis észszerűnek tűnik, ha mi is több kísértést élünk át ilyenkor. Isten azonban nem enged meg semmit, amit nem tudna javunkra fordítani; még a kísértéseket és a gonosz támadásait is fel tudja használni megtérésünk, átalakulásunk és szentségünk érdekében.

Az alábbiakban leírok néhány támadástípust, melyeket megtanultam felismerni, és néhány ezekre adható választ, amelyek számomra hasznosnak bizonyultak.

1. A szétszórtság kísértése

„A szív tisztasága: az egy dolognak az akarása.” (Kierkegaard)

Nagyböjtben nagyon könnyen belesodródunk abba, hogy túl sok dologba kezdünk bele – vagy egyáltalán nem teszünk semmit. A gonosz azt akarja, hogy vagy belefulladjunk a lemondásokba, a bűnbánatba – vagy pedig megijedjünk mindjárt az elején, és feladjuk. Holott valójában Istenről kellene hogy szóljon ez az idő, nem a mi cselekedeteinkről, bármilyen jószándékúak is legyenek.

Jobban tesszük, ha megkérjük Istent, segítsen meglátni azt a kulcsfontosságú dolgot, amire összpontosítanunk kell a nagyböjt alatt, és minden kudarcunk ellenére kérni Őt, adja kegyelmét, hogy ki tudjunk tartani.

2. A megítélés kísértése

„A büszkeség tette ördöggé az angyalokat; az alázat teszi angyalhoz hasonlatossá az embereket.” (Szent Ágoston)

Ha természetünkből fakadóan fegyelmezettebbek vagyunk, és erősebb az akaratunk, mint a körülöttünk élőknek, akkor nagy a kísértés, hogy a nagyböjtöt azzal töltsük, hogy a saját vállunkat veregetjük, és számunkra kedvező összehasonlításokat teszünk magunk és mások között. Ez pontosan az, amit az ördög akar. Azt akarja, hogy azt gondoljuk: jobbak vagyunk másoknál, és egyre önteltebbé váljunk – noha éppen ezt kellene megbánnunk a böjtben.

Ha hajlamosak vagyunk erre, vagy valamiért éppen ezt tapasztaljuk meg ebben a negyven napban, a legjobb ellenszer, ha olyan vezeklést választunk, amelyet nagyjából lehetetlen tökéletesen végrehajtani, és amely megingatja önteltségünket. Ez segít rádöbbeni, hogy a nagyböjt nem arról szól, hogy milyen tökéletesek vagyunk. Hanem arról, hogy még az Istentől kapott talentumainkkal együtt is bűnösök vagyunk, és nagyon is rászorulunk irgalmára.

3. Az önjobbítás kísértése

Nagyböjtben könnyű belecsúszni abba, hogy az egész csak arról szóljon, hogy lefogyjunk, vagy hogy leszokjunk néhány rossz szokásunkról, ahelyett hogy Istenhez kerülnénk közelebb. És a gonosz nagyon szeretné, hogy a nagyböjt kizárólag rólunk szóljon – ám nem ez ennek az időszaknak a célja.

Mint Anthony Gerber, a Saint Louis-i Főegyházmegye papja írta: „A nagyböjt arról szól, hogy csúful elbukunk. Eljutunk a harmadik hétig, a szeretet szögeit és töviseit választva… Aztán eláruljuk Jézust néhány ezüstért, a kényelemért, az önzésért és önszeretetért. És abban a pillanatban térdre hullasz, égnek emeled kezedet, és azt mondod: »Uram, nem bírom ezt egyedül megtenni! Segíts nekem! Olyan nehezemre esik szeretni!«”

Általában könnyen szeretjük önmagunkat, és nehezünkre esik szeretni másokat. Ezért fontos, hogy úgy válasszuk meg a vezeklés módját, hogy az növeljen minket az önzetlen szeretetben.

4. A megosztás kísértése

„Honnan jön a megosztás? A gonosztól! A megosztás a gonosztól származik. Kérlek benneteket, meneküljetek a belső harcoktól!” (Ferenc pápa)

A megosztás az ördög egyik kedvenc szerszáma, gyakran előveszi a szerszámosdobozából. Imád a keresztények közé állni, és rivalizálást, zűrzavart, féltékenységet, haragot, üldözési mániát kelteni. A gonosz azt akarja, hogy más keresztényekben ellenséget lássunk, ahelyett, hogy felismernénk: egyetlen ellenség van közöttünk, az pedig maga a gonosz (és mi magunk, ha hagyjuk, hogy működjön bennünk).

Úgyhogy, amint az várható, a nagyböjtben esetleg megpróbálkozik azzal is a gonosz, hogy megosztást szítson a keresztények között: otthonainkban, plébániáinkon, vagy akár online. Ha online olvasol valamit, jó kérdés lehet a böjtben (de valójában bármikor): „Segít ez az írás abban, hogy jobban szeressem keresztény testvéreimet, vagy megosztáshoz vezet?”

A legfelsőbb bíróság nemrég elhunyt bírója, a katolikus Antonin Scalia egyszer azt mondta: „Elgondolásokat szoktam támadni. Nem embereket.” Ez a hozzáállás erős egyéniségre vall. És egy olyan különbségtétel, amely egyre inkább kiveszőben van társadalmunkból. Ha mindaz, amit online olvasol vagy írsz, másokat támad, ahelyett, hogy a keresztény szeretetben való egységért tenne, akkor előfordulhat, hogy az ördög eszköze, melyet arra használ éppen, hogy téged (és másokat) megakadályozzon a lelki életben való növekedésben.

5. Az elkedvetlenedés kísértése

„A kísértések, csüggedés és nyughatatlanság olyan portéka, amelyet az ellenség kínál.” (Pio atya)

A gonosz semmit sem szeret jobban, mintha eléri, hogy mi is pont olyan nyomorultak legyünk, mint ő maga. Tudja jól, hogy ha bátortalannak érezzük magunkat, ha elkedvetlenedünk, akkor valószínűleg kevésbé működünk együtt Isten kegyelmével. Ezért nagyböjtben előfordulhat, hogy megkísért minket: arra indít, hogy elhagyjuk a böjti időszak bűnbánó lelkületét. Esetleg azt érezteti, folyton elbukunk, és úgyse megy ez nekünk. A valóság az: senkinek sem megy. Ha azt hiszed, neked igenis megy – akkor nem a megfelelő bűnbánati formát választottad.

Így aztán ha elbátortalanodunk, ha kedvünket veszítjük, az kiváló alkalom arra, hogy hangos örömkiáltásokkal megköszönjük Istennek, hogy megmentett minket a középszerűségtől és a bűntől. Nincs értelme elmerülni a kedvetlenségben, ha valóban hiszünk az evangélium üzenetében. Még nagyböjtben is tudjuk, hogy Jézus nem csak meghalt, hanem fel is támadt, és az öröm és kegyelem számunkra is elérhető, hogy átalakuljunk. Köszönet érte Istennek.

Forrás: Aleteia.org

Ahol az öröm szele fúj – Bölcsőde az idősek otthonában

Nemzedékek közötti nevelésnek hívják a módszert, amelyet az olaszországi Piacenzában alkalmaznak: ugyanabban az intézményben gondoznak kisgyerekeket és időseket. Alkalmakat teremtenek a találkozásra: a két korosztály együtt főz, rajzol, mesél, és ami a legfontosabb, nagy örömet szereznek egymásnak.

Ha egy családban együtt vannak kicsinyek és idősek, azonnal látszik, hogy a nagyszülő-unoka kapcsolat milyen gyümölcsöző, örömteli, problémamentes. Az együttlét igazi, felhőtlen öröme tükröződik benne. A piacenzai intézményben a gondozottak között van, aki majdnem egy évszázadot élt már, és van, aki még csak hároméves. A végletek itt is találkoznak, idősek és gyerekek együtt „növekednek”.

A lassúság itt ajándék. A 87 éves Fiorella lassan jár a járókeretével, de két bölcsis, Stefano és Carlo mennek előtte: „Nézzétek csak, mennyi lovagom van, olyan vagyok, mint egy királynő!” – mondja mosolyogva. Sütni készülnek, minden csupa liszt, és nagyon jól szórakoznak együtt. Látszik, hogy idősek és kisgyerekek egy hullámhosszon vannak, hamar összebarátkoznak, „cinkostársakká” válnak.

A 36 hónapos Aurora almát vagdos, a 90 éves Maria keveri a lisztet, cukrot, közben az 1933-ban született Franco mesét olvas Noeminek. Olga, aki 1927-ben született, magáról mesél az újságíróknak: „Tudjátok, én meghallgatom a gyerekeket, játszom velük, mesélek nekik a gyerekkoromról, és ők nagyon figyelnek, a szemembe néznek. És ha abbahagyom, rángatják a karomat: »Olga mama, mit csinált a farkas?«”

A kezdeményezés alapja az a meggyőződés, hogy gyerekek és idősek jól kijönnek egymással, tanulnak egymástól – magyarázta el az újságírónak Elene Giagosti, a piancenzai Unicoop elnevezésű egyesület projektkoordinátora. Az intézmény egy nagy, világos, modern épületben működik, ablakai csupa zöldre néznek, tágas belső terei színesek. A nyolcvan idős és a negyven gyerek (3 hónapostól 3 évesig) számára külön terület biztosított, ugyanakkor sok a közös tér is.

Délelőtt főzőműhelyt tartanak, a riport napján idősek és gyerekek a nevelők felügyelete mellett vagdalják az almát, keverik a tésztát. A hároméves Carlo beledugja az ujját a sütemény tésztájába, és közli: „Fiorella nem csinált semmit, az egészet egyedül csináltam, szakács vagyok, a bölcsis nagyik pedig mókásak…”. Giacomo Scaramuzza 94 éves, a Libertà című olasz folyóirat újságírója volt, még ma is aktív. „Amikor idejöttem lakni, nem tudtam, hogy gyerekek is vannak. Nekem nincsenek gyerekeim, hihetetlen felfedezés volt ez számomra, részt veszek minden közös tevékenységben. A kicsikkel nincs szükség szavakra, a tekintetből is megértjük egymást, teljesen természetes kommunikáció alakul ki. A különböző életkorok túl keveset találkoznak, mintha az időskort rejtegetni kellene. Így azonban az emberek elszalasztják a lehetőséget a tanúságtevőkkel való találkozásra…”.

Franco Campolonghi 1933-ban született, 84 éves, a bölcsőde könyvtárát vezeti. Az idősek otthonában társra is talált. Egész életében nagy szenvedélye volt az olvasás, és amikor az intézmény vezetői tudomást szereztek erről, rábízták a könyvtárat: „Ünnep volt számomra! Elkezdtem információkat szerezni, megkerestem a megfelelő könyveket… A nevelők minden csütörtökön feljönnek a könyvtárba a gyerekekkel, az idősek olvasnak nekik meséket. Remekül szórakozunk, látná csak, milyen figyelmesen hallgatnak. Ha abbahagyom, ráncigálni kezdik a zakómat. És amikor vége a mesének, szeretnék újra elölről az egészet.”

Az egyik anyuka elmesélte, hogy a kislánya nagyon szereti az időseket, amikor hazafelé menet találkozik velük, úgy köszön nekik, mint a kis barátainak. „Mert az idősekkel való kapcsolatban a gyerekek megtanulják, hogy ne féljenek a ráncoktól, a fogyatékosságoktól – magyarázta el Valentina Suzzani, a bölcsőde pedagógiai igazgatója. – A járókeret tricikli lesz, amit lehet tolni, a nagyi kerekesszéke pedig sportkocsi… Az idősek számára a gyerekek olyanok, mintha az öröm szele fújna közöttük, a gyerekek pedig töltekeznek abból a bölcsességből és iróniából, ami csak azoknak van meg, akik már nem sietnek sehova.”

Hozzátette, hogy amikor belekezdtek, nem ismerték a hasonló amerikai és francia kezdeményezéseket. Az Unicoop szervezetnek nagy tapasztalata volt viszont a bölcsődék és az idősgondozás terén, és észrevették, hogy a két korosztály találkozása nagyon értékes tapasztalat mindenki számára. Ezért döntöttek úgy, hogy egy fedél alá hozzák a két intézményt. A kezdeményezés nagyon sikeres, manapság már szakdolgozatokat írnak róla. 

Olaszországban egyedülálló ez a kezdeményezés, amely létezik már Franciaországban és az amerikai egyesült államokbeli Seattle-ben; erről korábbi cikkünkben beszámoltunk: a Providence Mount St. Vincent, amelyről a híressé vált Present Perfect című dokumentumfilm készült.

Az Unicoop egy szociális szövetkezet, amely a CISL (Olasz Dolgozói Szakszervezetek Szövetsége) és a Caritas támogatásával alakult meg 1968-ban, egy olyan korban, amelyben előtérbe került a társadalmi szolidaritás. Piacenzában a Caritas akkori igazgatója, Giuseppe Venturini és Enrico Manfredini püspök is kitartóan buzdították az ifjúságot, hogy küzdjenek a szegénység, a társadalmi igazságtalanság és a kirekesztés ellen. A szövetkezet tagjai kezdetben kisebb szociális munkákat végeztek, ma már 300 alkalmazott dolgozik számos intézményben.

Forrás: Larepubblica.it; Famigliacristiana.it

Az élet igéje – 2017. március

„… engesztelődjetek ki az Istennel!” (2Kor 5,20)

A földön sokfelé dúlnak kegyetlen és véget nem érő háborúk, és pusztítanak családokat, törzseket és népeket. Egy húszéves lány, Glória meséli: „Megtudtuk, hogy az egyik falut felégették, és sokan vannak, akiknek semmijük sem maradt. Barátaimmal összegyűjtöttük, amiről úgy gondoltuk, hogy hasznos lehet: matracot, ruhát, élelmiszert. Nyolc órát utaztunk, míg odaértünk, és teljesen kétségbeesve találtuk ezeket az embereket. Meghallgattuk, vigasztaltuk, átöleltük, biztattuk őket. Az egyik család azt mondta: »A kislányunk bent volt a házban, amikor fölgyújtották, és úgy éreztük, mi is meghaltunk vele együtt. A ti szeretetetekből erőt merítettünk, hogy meg tudjunk bocsátani azoknak, akik ezt tették.«”

Pál apostol tapasztalata is hasonló, mert üldözte a keresztényeket[1], aztán teljesen váratlanul egyik útja során találkozott Isten ingyenes szeretetével. Isten pedig éppen őt küldte, hogy nevében hirdesse a kiengesztelődést.[2]

Így szenvedélyes és hiteles tanúságtevője lett Jézus misztériumának: halálának és föltámadásának, amellyel kiengesztelte a világot Istennel, hogy mindenki megismerhesse és megélhesse a közösséget vele és a testvérekkel.[3] Pál igehirdetése által az evangéliumi üzenet: „engesztelődjetek ki Istennel”, még a pogányokhoz is eljutott és meghódította őket, pedig akkoriban úgy tekintettek rájuk, hogy ők állnak legmesszebb az üdvösségtől.

Hagyjuk, hogy Isten irgalma – túláradó szeretete – a mi szívünket is meggyógyítsa, annak ellenére, hogy sokszor elbizonytalanodunk a hibáink és tévedéseink miatt, amelyek el akarják hitetni velünk, hogy nincs is szükségünk erre. Ő végre szabaddá tesz minket, hogy másokkal is megosszuk ezt a mérhetetlen kincset, és hozzájáruljunk a béke építéséhez, mely Isten terve az emberiségről és az egész teremtett világról. Ez fölötte áll a történelem minden ellentmondásának, ahogy Chiara Lubich is írja:

„(…) A kereszten, Fiának halála által Isten tanúságot tett irántunk való végtelen szeretetéről. Krisztus keresztje által kiengesztelt minket önmagával. Hitünknek ez az alapigazsága ma különösen is aktuális.

Ez az a kinyilatkoztatás, amelyet az emberiség vár: igen, Isten szeretete mindenkihez közel van, és mindenkit túláradóan szeret. A mai világnak szüksége van erre a hírre, de mi csak akkor tudjuk ezt elmondani, ha előbb meggyőzzük önmagunkat. Újra és újra meg kell hallanunk ezt a hírt, és éreznünk, hogy Isten szeretete vesz körül bennünket akkor is, amikor ennek az ellenkezőjét gondolnánk. (…) A magatartásunkkal kellene hihetővé tennünk ezt az igazságot, amelyet hirdetünk. Jézus világosan megmondta, hogy mielőtt az oltárra visszük az áldozatunkat, ki kell békülnünk testvéreinkkel, ha valami panaszuk van ellenünk (vö. Mt 5,23-24)… Szeressük egymást úgy, ahogy ő szeretett minket, ne zárkózzunk be és ne legyenek előítéleteink, hanem nyitottan fogadjuk be és értékeljük felebarátaink pozitívumait, legyünk készek az életünket adni egymásért. Ez Jézus legfőbb parancsa, a keresztények megkülönböztető jegye, amely ma ugyanúgy érvényes, mint Krisztus első követőinek idejében. Ha megéljük ezt az igét, akkor valóban a kiengesztelődés magvetői leszünk.”[4]

Ha így élünk, napjaink tele lesznek baráti és kiengesztelődést hozó gesztusokkal a családunkban, a családok között, az egyházunkban és az egyházak között és minden vallási és világi közösségben, ahová tartozunk.

 Letizia Magri

Egész Hollywood benézhet a Gellértbe – Oscar-díjas siker szentangélás köpenyekben

Oscar-díjat nyert Deák Kristóf „Mindenki” című rövidfilmje Los Angelesben helyi idő szerint február 26-án este (magyar idő szerint február 27-én hajnalban). Ahogy már korábban is megírtuk, két fővárosi katolikus iskola is a ’90-es évek Budapestjén játszódó alkotás helyszínéül szolgált.

Deák Kristóf rendező és Udvardy Anna producer vehette át a legjobb rövidfilmnek járó díjat a 89. Oscar-gálán. A Mindenki az első magyar kisfilm, amely elnyerte az amerikai filmakadémia díját. A hollywoodi gálán részt vevő alkotói csapatnak a filmben nagy szerepet játszó Bakáts téri Ének-Zenei Általános Iskola kórusa is szurkolt Budapesten. A gyerekek és a tanárok az iskola épületében kísérték figyelemmel az Oscar-díj-átadót és ünnepelték a győzelmet.

Deák Kristóf a díjat átvéve köszönetet mondott a filmakadémiának, valamint családjának és tanárainak. „Ajánlom ezt a díjat mindazoknak az embereknek, akik jobbá tehetik ezt a világot, a gyerekeknek. Próbáljuk őket jól felnevelni, hogy büszkék lehessünk rájuk” – fogalmazott.

Mindenki (angol címén Sing) a kilencvenes évek elején, iskolai környezetben játszódik, központi eleme egy rossz pedagógiai modell, egy gátlástalan tanárnő sikerhajhászása, amelyre a film gyerekszereplői adnak csattanós választ.

Az összefogás erejéről szóló 25 perces film főszereplői, Gáspárfalvi Dorka, Hais Dorottya és Szamosi Zsófia, továbbá a rendező mellett Udvardy Anna producer és Csillag Mano vágó is részt vett a Los Angeles-i Dolby Színházban megrendezett Oscar-díj-átadáson.

Az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) január 24-én online közvetítésben hozta nyilvánosságra a legrangosabb hollywoodi elismerés jelöltjeit. „Figyelem emberek, hamarosan egész Hollywood benézhet a Gellértbe!”– tudatta ezt követően lelkesülten a hírt az I. kerületi egyházi iskola diákjait tömörítő Szent Gellért Diákszövetség (Szövi.hu) honlapja, hogy Oscar-díjra jelölték Deák Kristóf rövidfilmjét, amelyet más helyszínek mellett a krisztinavárosi tanintézmény falai között is forgattak. Nyáry Zsigmond, az iskola igazgatója akkor a Magyar Kurírnak elmondta, hogy a folyosók és a lépcsőház láthatók a tokiói Short Shorts fesztiválon kisjátékfilm kategóriában fődíjat nyert alkotásban. „A nap, amikor a zöld csempék bevonultak a filmtörténetbe” – az Oscar-díjra így reagált a diákszövetség weboldala.

A filmben nagy szerep jut a II. kerületi Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium épületének is. Az iskola udvarán és egyik termében vettek fel jeleneteket – mondta el Szalai Gábor, a tanintézmény igazgatója. A témából következően inkább egy további forgatási hely, a IX. kerületi Bakáts Téri Ének-zenei Általános Iskola diákjai közül szerepelnek többen a kisfilmben, de egy-két szentangélás diák is feltűnik benne. A ferences iskola a helyszín mellett köpenyeket is biztosított a forgatáshoz.

Mindenki sikerével immár négy Oscar-díjat tudhat magáénak a magyar filmművészet.

* * *

Deák Kristóf Oscar-díjas rövidfilmje megnézhető a Médiaklikken.

Forrás: MTI



 
2015. szeptember 18-19-én rendezték meg "Veled együtt vagyunk rendben!" mottóval a Szerzetesek tere elnevezésű rendezvényt, ahol a világiak találkozhattak a különböző szerzetes rendek képviselőivel.