Események (galéria)


Az eseményekhez kapcsolódó fényképek és az esetleges bővebb szövegek a linkekre kattintva érhetők el. (Linknek minősül egy egy aláhúzott szövegrész.)





Az idei Ádventben is szép koncertek vannak templomunkban, a Kreatív Kulturális közösség szerevezésében.

Benyus Testvérek Kamarazenekar koncertje

 Ádvent első vasárnapján a Benyus Testvérek Kamarazenekara adott csodálatos koncertet. A műsoron neves szerzők művei szerepeltek, többek között Vivaldi, Schubert (Ave Maria), Händel, Bach, és záró számként a Csendes éj. Benyus Sándor, az  édesapa a számok között beszélt Ádventről, az evangéliumi történetről az angyali üdvözlettől Mária és Erzsébet találkozásán át a betlehemi istállóig, szép irodalmi idézetekkel tarkítva. 

A 10 testvér 20 év gyümölcse volt. Az elsők a Páskomliget utcai lakásban cseperedtek. Mivel a házaspár zenei pályán dolgozott, a gyerekek az anyatejjel szívták magukba a zenét. Hamarosan a sok zenész kinőtte a lakótelepi lakást. Ma a Benyus szülők már 37 unokával és az unokák kamarazenekarával is büszkélkedhetnek.

Cikkemet Túrmezei Erzsébet versének rímjével zárom:

„… nem teszek semmit sem,

csak engedem, hogy szeressen az Isten.”

Weszely István



Bugac-Kecskemét 2019. 10. 12.

Celldömölki zarándoklat 2019. 10. 06.

Lelki délután Csorba Gábor diakónussal 2019.09.21.

Úrnapja 2019. 06.23.

Búcsú, bérmálás, dr. Cserháti Ferenc püspök misézik

Weszely István beszámolója a szabadegyetemi előadásról

2019. Húsvét vasárnap

2019. Húsvéti vigíliai szertartás

Farsangi mulatság 2019. 03. 02.


Szentségimádás és bíborosi mise a templom felszentelésének 10. évfordulóján, 2018. 12. 27.-én Magyarkurir cikke


Adventi koncertek 2018. és Weszely István beszámolója Fényképek


Játékest 2018. 12. 14.

Mikulás 2018.

Andocs zarándoklat 2018. 10. 20. Weszely István összefoglalója

Zirc -Csesznek kirándulás 2018.

Szentségimádás iskolája 2018.

Lelkinap 2018. 09. 22.

Nagyboldogasszony 2018.

Msgr. dr. Forró József szentmisét celebrál 2018. 08. 05-én, Urunk Színváltozása ünnepén. Koncelebrál Ft. Repcsik Gyula.

Ft. SZIVÁK TAMÁS újmiséje 2018. 07. 15.

Újpalotai nyári játékok 2018

Katolikus Rádió szentmise közvetítése 2018. 06. 17.-én

Megünnepeljük Gyula atya fél évszázados születésnapját (Schmidt László felvételei)

Búcsú 2018. 05. 13.

Húsvét Vigíliája 2018. 03. 31.

Virágvasárnap 2018.

Lelkinap 2018.02.24.

Farsangi mulatság 2018.

Karácsony 2017.

Szentségimádás Krisztus Király ünnepének vigiliáján   Rimánné Magdi gondolatai (ÉLŐ KÖVEK 2017. XII.)

Teadélután fényképek Szabó Károlyné Rita beszámolója

Bátai- és Bátaszéki zarándoklat   Weszely István beszámolója (ÉLŐ KÖVEK 2017. XII.) A kegyhely története

Elsőáldozás 2017. október 29.

Imanap Szent Pio atya tiszteletére 2017. 09. 23.   Gyula atya tanúságtétele   Kriszta tanúságtétele   

Szent Pio Atya jövendölése:

„Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!”

SZENTMISE 2017.09.17. Salkaházi Sára boldoggá avatásának 11. évfordulóján. Második rész. 

 KATARZIS 2017.07.14.Szarvas Krisztina.MP3

Templombúcsú 2017. 05. 14.

Húsvét vasárnap 2017.

2017. húsvéti vigiliai szertartás

Virágvasárnap 2017. 04. 09.

Triduum 3. napja Neruda Károly atya tanítása

Keresztúti imádság 2017. 03. 10.

Farsang 2017. február 18.

Laufer István karnagy, orgonaművész gyászszertartása 2017. 01. 07.

Monsignor dr. Forró József előadása az egyházi diplomáciáról a 2017 01. 03-i férfiesten

Steve Taylor-Szabó pánsípművész 2016. 12. 18.

Pásztorjáték 2016.

MIKULÁS 2016.

ARS-SACRA:

Sillye Jenő

Versus ad Orientem

Újpalotai Szabadtéri Játékok 2016.:

Alku VI.27.

Mojo VI.28.

Savaria VI.29.

Szalonna VI.30.

Szakcsi VII.1.

Pünkösdi sokadalom 2016.05.14.

dr. Török csaba misézik a templom búcsúnapján, 2016. 05. 08-án:

Prédikáció

Fényképek

Dr. Csókay András előadása 2016.04.30.

A helyi TV felvétele.

Húsvét vasárnap 2016.

Laufer István karnagy úr visszatér 2016. 03. 27-én.

TRIDUUM 2016 Horváth Zoltán esperes atya szentbeszédei:

    2016. március 17.

    2016. március 18.

    2016. március 19.

Csukás István Képmás Estek 2016. 02. 27.

Keresztúti imádság 2016. 02. 19-én a felnőtt hittanosok és a férfiest tagjainak részvételével.

Farsangi mulatság 2016.01.30.

A Képmás Estek keretében Halász Judit volt a vendégünk.

KÉPARCHÍVUM. A magyar képgaléria tárhely tulajdonosa Tamás kérésére 2016. 01. 22.-én összetömörítette képeinket. A file-t letöltöttük és kicsomagoltuk. Szerencsére  az egyes események az eredeti feltöltés időpontja szerint elkülönülnek, azonban minden fényképre a 2016. 01.22. dátum került utolsó módosításként és a feliratok elvesztek. A lementett fénykép állományt fokozatosan feltöltjük a google tárhelyére, ahol automatikusan a módosítás dátuma szerint lesznek sorbarakva, de az eredeti feltöltés dátuma szerint csoportosítva. Az események megnevezésében tévedhetünk. Sajnos ugyanazt a kényelmes kezelhetőséget a google jelenleg nem biztositja

PÁSZTORJÁTÉK 2015

MIKULÁS

Karitász

Megalakult az Újpalotai Boldog Salkaházi Sára Plébánián a Szent Pio atya Karitász csoport.

A Karitász csoport első nyilvános akcióján Szent Erzsébet kenyereket osztott templomunkban.

A csoport tagjai szeretettel várják azokat, akik szeretnének csatlakozni hozzájuk és azokat is, akik valamilyen segítséget szeretnének kérni tőlük. 

Ikon a gyóntatószéken

Egy gyönyörű ikon került templomunk gyóntatószéke fölé. Az ikon a tékozló fiú és (a szeretetét) tékozló atya találkozását ábrázolja. 

A kép középpontjában az atya átöleli és visszafogadja elveszett gyermekét. Bal oldalt a szolgák és a háznép örömtáncot járnak. 

Jobb oldalt egy asztalnál, két fiatal férfi és egy idős atya alakja látható. Ez az ábrázolás a Szentháromságra utal, hasonlóan Andrej Rubljov: Szentháromság című képéhez. A Mennyei Atya is így várja és fogadja vissza tékozló gyermekeit! Az ikon közelebbről megtekinthető a címre kattintva. 


Ars Sacra képei

2015. szeptember 20-án a Szakrális Művészetek Hete keretében megnyitották Fecske Orsolya Szociális Testvér, festőművész kiállítását. A tárlat megtekinthető október 4-ig, hétköznap (kedd kivételével) 16-18-ig, vasárnap 10-18-ig. A kiállítás képeiből egy kis ízelítő található a fenti hivatkozáson (Ars Sacra képei).

Képmás estek

Szent Mónikás Édesanyák Közössége országos találkozója 2015. aug. 29-én.

Urunk színeváltozása ünnepén Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius misézik

2015.Nyári játékok

2015. nyarától az eseményeket fordított időrendi sorrendben szerepeltetjük.

A Városmisszió eseményei (2007. szeptemberében) az épülendő templom helyén

Folytatódik a Városmisszió (2008. április 27.-én.)

Folytatódik a városmisszió (2008. szeptember 20.-án.)

A templom története

A templom felszentelése

Úrnapi körmenet

Meszlényi Zoltán boldoggá avatása

Gyarmathy Dóra riportja a Magyar Katolikus Rádióban 2009. december 17.-én

Az Új Ember december 20-27.-i számában a 17. oldalon Cser István tollából egész oldalas cikk a templomról

Pásztorjáték - Betlehem

December 27.-én, vasárnap 10:00-kor a templom felszentelésének egy éves évfordulóján szentmisét celebrált Dr. Paskai László bíboros ny. érsek.

      

Farsangi mulatság 2010. február 6.-án.

     

A kommunizmus áldozatainak keresztútja 2010. február 25.-én.

Március idusa 2010.-ben.

Nagyböjti keresztút a templom körül 2010. március 19.-én.

Virágvasárnap (2010.03.28)

 A nagyhét elején Dr. Székely János püspök atya tartott tridiumot

2010.05.09. Búcsú, Erdő Péter biboros miséje, önálló plébánia, oltárkép felszentelése

Trianon

2010. június 9.-én helyükre kerültek a keresztút állomásai:

Nyári tábor 2010.

Nyáresti zene-szó Újpalotán 2010. 07.05. rendezvény képei megtekinthetők itt.

Október 3.-i elsőáldozás képei megtekinthetők itt.

Halottak napi megemlékezésről beszámoló itt.

November 4.-i megemlékezésről fényképek itt.

Kirándulás

Orgona szállitás

Foltvarró kiállítás.

Adventi koszorúkötés és gyertyagyújtás képei itt.

2010.-ben is eljött a Mikulás. A képek megtekinthetők itt.

A pásztorjáték képei itt tekinthetők meg.

Dr. Paskai László bíboros úr felszenteli a Szűz Mária szobrot, a keresztút stációit és az orgonát.

"Kalendárium hatodszor, Civis Honoratus-díj negyedszer" címmel Szabó Juli cikke itt olvasható.

Korcsolyázás 2011.

Márton Mihály atya halálának 10. évfordulója

Farsang_2011

Keresztút_2011

2011. március 15.

Virágvasárnap 2011. 04. 17.

Szent Három Nap 2011.

Búcsú 2011

Boldog II. János Pál pápa

Zarándoklat Mátraverebély-Szentkútra 2011.06.04.

Papszentelés 2003.06.14.

2011. 06. 20.

Sziklakápolna, Gellérthegy 2011. 06. 21.

2011. 06. 22.

2011. 06. 23.

2011. 06. 28.

Úrnapi körmenet 2011.

Dömösi tábor 2011.

Szabadegyetem.

2011. 10. 29.

2011. 10. 30. Elsőáldozás fényképei.

Dr. Csókay András

2011.12.04. Mikulás

2011. 12. 04. Rózsalány c. musical fényképei.2011.

2011. 12. 16,

12. 24. Pásztorjáték fényképei.

A Templom felszentelésének 3. évfordulóján Dr. Paskai László bíboros szentmisét celebrál. (2011. 12. 26.)

Farsang_2012. Újabb képek.

2012. 03. 29.

Virágvasárnap 2012.

2012. Húsvét

Örmény miniatúra kiállítás megnyítója.

2012. 05. 11. Búcsú. Dr. Bábel Balázs érsek, metropolita miséje.

Kisváros a nagyvárosban 2012.

Máriaremete 2012.

Kőbánya 2012.

Ferihegy 2012.

2012. 06. 20.

Játék a templmudvaron 2012.

Zebegény 2012.

2012. 09. 18.

Eger 2012.

Elsőáldozás 2012.

Adventi koszorú készités 2012.

Karácsony 2012.

Dr. Barsi Balázs OFM templomunkban

2013. Triduum Balogh Attila atyával

2013. évi Nyári Fesztivál

Alberto Bottari de Castello oderzói címzetes érsek, Magyarország apostoli nunciusa templomunkban augusztus 1-én 10.30 – kor latin nyelvű szentmisét mutatott be.

http://www.magyarkurir.hu/hirek/90-eves-szocialis-testverek-tarsasaga

http://hirporta.hu/?hir=22887&sid=KjQxMjI5ODM4MTM3NDg3MDA2MjQ2NzE4Njk30062

FÉNYKÉPEK

2013. 12. 29.:

A templom felszentelésének ötödik évfordulóján dr. Paskai László bíboros úr tartotta az ünnepi szentmisét. Megemlékezett a 69.éve vértanú halált halt Boldog Salkházi Sára szociális testvérről. Méltatta Szent Józsefet. Először hangzott el a szentmisében Ferenc pápa által elrendelt "cum Sancto Josepf, eiusdem Virginis Sponso" bővítmény magyarul; így: "...Szent Józseffel az Ő jegyesével...".Bíboros úr megáldotta a családokat, minden jelenlévőt és Újpalota távollévő lakóit.

2014. január 21-én dr. Erdő Péter bíboros úr megáldotta a Bosnyák téri templom toronysisakját, majd a rózsafűzér egy tizedének elimádkozása alatt autódaruval a helyére emelték. Az eseményen  felszólalt Zugló polgármestere, résztvett a klérus több tagja, a Páduai Szent Antal egyházközség hívei és - a keresztények egysége jegyében - jó-néhányan a Boldog Salkaházi Sára egyházközség hívei közül. A képek itt láthatók. A videoklipp pedig itt.

Fehér György Miklós:JÁNOS_PASSIÓ a Szent Efrém Vegyeskar előadásában; vezényel Bubnó Tamás

Triduum2014 Bárány Béla atya lelkigyakorlata

 P. Böjte Csaba ofm. misézett, Gyula atya koncelebrálásával április 12-én szombaton 10:00 órakor; ezt követően telt házas előadást tartott a templomban a szabadegyetem keretében " Szeretet nélkül nincs öröm" címmel.

2014. Úrnapi körmenet

Székely János püspök úr bérmál 2014. 05. 13.

Újpalotai Nyári Játékokról képek itt láthatók.

Szabadegyetem

Vissza a címlapra:Budapest Újpalotai Római Katolikus Templom